Ahogy jött az április 1. napja, izgatottan vártuk, hogy végre mehessünk egy jót csukázni. Mivel ez a csodás nap vasárnapra esett, így a tilalom végét előre hozták szombatra.
Tehát szombat délután, ahogy összevergődött a "banda", neki is indultunk.
Persze mi pergettünk, ez a mi stílusunk...
A lényeg:
Szóval, ha pergetés, akkor ilyenkor természetesen, Nyugati övcsatorna és Pálmajor, hova máshova?!
Kezdésnek elindultunk a szívtől felfelé a pálmajori árkon, ahol töredelmesen bevallom, megfogtam életem első csukáját. :)
Persze a többiek, Gabi, Peti és Laci dorba fogdosták a csukákat.
Majd eljött a szokásos kapás nélküli csönd...
Fogtuk magunkat és átmentünk a Nyugati Övcsatorna M7-es híd szakaszához. Közeledett a naplemente, és ahogy ilyenkor illik, megjöttek a kapások is. A nap csúcspontja az én 3 kg-os csukám volt.
Tavalyi év során honlapunk kissé nagyon elhalt, de megérkezett a tavasz, és vele együtt a kedv, hogy a neten keresztül informáljunk benneteket – amolyan horgászhíradó, vagy inkább horgászbolt-hírek formában – ismét feltámadt.
Bizonyítandó lelkesedésünket, bár csak egy nagytakarítást terveztünk, gyakorlatilag teljes felújítás történik. (Megsúgom, hogy a felújítást nem mi végezzük…) Az új megjelenés kezd körvonalazódni, de mint a kertesház, ez sem lesz soha kész teljesen. Kíváncsian várjuk a véleményeteket, ötleteiteket! Amíg rejtélyes barátunk (elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy nevesíthető-e) a honlapon dolgozik, én (Ancsa, a horgászfeleség) írogatok, Gabi, a horgászboltos pedig olykor eltekereg vízirányba. Egy ilyen kiruccanásról számol be alább:
A jégolvadást követő héten (március tizedike után) végigjárva a csatornákat, tapasztaltam, hogy a keszegfélék elkezdtek mocorogni, a Páhoki csatornán több kárászt, pontyot fogtak. Én a Nyugati övcsatorna felső szakaszán ültem le horgászni bolognai bottal: pár óra leforgása alatt durván öt kiló karikakeszeget, bodorkát, apróbb kárászokat sikerült fognom. Ééés: egy 25 centi körüli pontyot. A kis pontyról fotó is készült, de a többiről nem (visszaeresztés után jutott eszembe a fényképezhetnék).
A Kampó horgászboltban(ez itt a reklám helye!) megfordultak elmondták, hogy a Balatonon – kb. Fonyódtól Keszthelyig – kísérletezők nem sok eredménnyel büszkélkedhetnek, megjegyzem, hogy a víz még csak négy fokos, hiába csábít a partra már a szép idő… A csatornákon finomszerelékkel azonban elég sok keszegfélét lehet fogni, hát próbálkozzatok, és várjuk a beszámolókat, hogy mi akadt a horogra…!
Zárómondat: a hosszú hétvégére gyönyörű időt ígérnek, talán lesz 6 fokos a víz és a halak is kimozdulnak a gödörből :), irány tehát a friss levegő!